Az ídő

Sziasztok!
Tudom késtem és a fejezett  rövid lett de beteg vagyok.miért ilyen rövid lett holnap hozok egy újat  És igen azt mondtam hogy Jacobbal fog összejönni Bella de úgy nem tudom megírni ahogy jön az ihlet úgy írom van egy terv a fejemben de még változhat Úgyhogy nem lett valami jó de tessék :)

Mi van akkor, ha azt hiszed, valami úgy van, ahogy gondolod, de óriási tévedésben vagy? Mi van, ha olyan makacsul hiszel az igazadban, hogy az igazságot még csak fontolóra sem veszed? El tudod-e nyomni az igazságot, vagy az valahogy mégis megpróbál a felszínre törni?
Bella szemszög:

Az idő vagy rohan, vagy csak vánszorog mint egy lajhár. Nem add esélyt arra hogy a sebek begyógyuljanak, csak kínoz, mintha neki ez jól esne, csak nézi ahogy az ember szenved és nem tud felejteni, nem érez mást csak fájdalmat, szenvedést és árulást. Ezt érzem én is csakhogy nekem ez az életem, nem menekülhettek el előle, és nem is tehettek ellene semmit. Ha a fájdalom elmúlik akkor marad az üresség. Nem tudom melyik jobb az üresség vagy a fájdalom, talán a fájdalom onnan tudom hogy élek és hogy valahol Ő is él, lehet hogy egy másik nő-vel de legalább él és boldog.Nekem ez a lényeg ha tudom hogy ő boldog akkor, én elviselek minden fájdalmat.Talán egyszer még visszajön, talán egyszer mikor már öreg leszek talán visszajönnek ide Forksba lakni, és talán újra láthatom őt és a családját.

Mióta itt hagyott, megváltoztam a hajam levágattam most már nem hosszú hanem rövid állig érő, és befestettem feketére.Apám ezen kibukott, hogy az ő pici lánya hogy tehette ezt, de egy már nem vagyok az ő pici lánykája, felnőttem. Több fájdalom ért engem, mint őt összesen, még jó hogy megváltoztam nem lehetek mindig én a jó.Nem akarok már az a  Bella lenni mint akit egykor olyan könnyen átvert.  Hiába szeretem mindenkinél jobban elhagyott, reménykedek benne hogy vissza jön, de a szívem mélyén tudom hogy nem fog megmondta. Fáj, mert tudom hogy elvesztettem az életemet, a családomat, mert nekem velük és főleg vele kellene most lenne és az örökké valóságban vámpírként.De ez a "vonat" már elment, és engem lelöktek róla. És én néztem ahogy a "vonat" elmegy vagy jobb szó rá hogy elszáguld, nem tudtam semmit tenni csak néztem lesokkolva hogy mi történik, amit megtehettem volna nem tettem, mert azt hittem hogy nem lehet de így vissza nézve mindent másképp tettem volna. És akkor talán még mindig együtt lennék vele és a Cullen-ékkel. De ez már a múlt, és ugyebár a múlton nem lehet változtatni. Én már beletörődtem, ez az életem egy romhalmaz, nem is tudom minek élek. Ja de hogy tudjanak szívatni, de már ahhoz is hozzá szoktam, már oda se figyelek rá.Talán egyszer az én életem is rendbe jön, bár erre kevés az esély. De ahogy egy mondás tartja "A remény hal meg utoljára." És én reméltem.
Ekkor viszont  kicsapódott az ajtó és egy vörös hajú vámpír állt előttem.
-Helló Bella, rég láttalak- ördögien vigyorgott.


Remélem tetszett puszi komit:D